Augusztus 1. és december 31. között a SZÉP-kártya 450 ezer forintos keretét a munkáltatók a kedvezményes szabályoknak megfelelően 200 ezer forinttal növelhetik, továbbá hidegélelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el: csökkentik az áram árát a vállalkozások egy részénél, 200 ezer forinttal növelik a SZÉP-kártyán adható összeget, továbbá a gyógyszerforgalmazó cégek extraprofitjuk felét beruházásra, kutatás-fejlesztésre fordíthatja – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Az akcióterv egyik lépése az áramra bevezetett árplafon, amely július 1-jétől nettó 200 euró/megawattóra lesz egyes nagy hozzáadott értéket termelő szektorokban, így a feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatásban, raktározásban, szállítási területen tevékenykedő cégek számára, ezek ugyanis jelentősen befolyásolják a gazdaság teljesítményét és az inflációt.
Jelenleg a korábbi magas energiaárak mellett rögzített szerződések miatt 250 euró az áram átlagára, a cégek harmada pedig 320 euró feletti árat fizet.
A kormány intézkedése több mint ötezer vállalkozást érint és 40 milliárd forintot szánnak rá. Cserébe azt várják, hogy ezek a cégek növeljék a termelést és ne emeljenek árat, s ezt ellenőrizni is fogja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamar.
A kormány döntése értelmében augusztus 1. és december 31. között a SZÉP-kártya 450 ezer forintos keretét a munkáltatók a kedvezményes szabályoknak megfelelően 200 ezer forinttal növelhetik, továbbá hidegélelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával. Ez illeszkedik abba az intézkedéssorozatba, melynek részeként a kormány egyes élelmiszerekre árstopot vezetett be, akciókra kötelezte a kereskedőket és július 1-jétől online árfigyelő is működik.
A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében döntött arról is, hogy a gyógyszerforgalmazó cégek extraprofitadójuk felét leírhatják, ha azt beruházásra vagy kutatás-fejlesztésre költik.