A kapcsolt vállalkozásoknál elrendelt ellenőrzésekből kiderült, hogy az összesen több mint négymilliárd forint értékű szolgáltatás áfáját – amit az adózó visszaigényelt – a számlakibocsátó nem fizette be a költségvetésbe. A négymilliárdos szolgáltatás egyébként húsz, 3-3 perces, összesen néhány százezer forintot érő videó megvételében merült ki.
A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzése megakadályozta a csalást.
Az adóhatóság közleménye szerint az áfabevallás már elsőre kockázatosnak tűnt. A NAV munkatársai elemezték az online adatforrásokból érkezett információkat, és kiderült, hogy a visszaigénylés alapjául szolgáló, reklámügynöki szolgáltatásról szóló számlákat szintén egy frissen alakult társaság bocsátotta ki. Ezt a céget ugyanaz a személy ugyanazon a napon alapította, mint a visszaigénylő, debreceni társaságot.
A kapcsolt vállalkozásoknál elrendelt ellenőrzésekből kiderült, hogy az összesen több mint négymilliárd forint értékű szolgáltatás áfáját – amit az adózó visszaigényelt – a számlakibocsátó nem fizette be a költségvetésbe. A négymilliárdos szolgáltatás egyébként húsz, 3-3 perces, összesen néhány százezer forintot érő videó megvételében merült ki.
Az üzlet pénzügyi fedezetének meglétét ukrán lakcímű személyekkel kötött, tízmilliárd forintot meghaladó, készpénzben teljesített kölcsönszerződéssel igazolták. A vizsgált társaság képviselője azt állította, hogy a kölcsönszerződések, átvételi bizonylatok Magyarországon készültek, a revizorok azonban megállapították, hogy az állítólagos kölcsönadók nem jártak itt, az említett összegek nem cseréltek gazdát.
A feltárt tények bizonyították, hogy a társaságok valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, létrehozásuk célja kizárólag a gyors pénzszerzés volt – közölte az adóhatóság.
A visszaigényelt több mint egymilliárd forintot a NAV nem utalta ki, az adóhivatal 200 százalékos adóbírságot szabott ki és büntetőfeljelentést kezdeményezett.