Elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek. Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. nagysikerű az év felelős foglalkoztatója pályázatát.
A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatokra reagálva, a munkáltatóknak szükségük van a mindennapi fejlődésre, amelyet szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával vagy a meglévők átszervezésével lehet elérni. Reagálva a folyamatosan változó munkavállalói igényekre, az elkötelezett, elégedett munkavállaló megtartása, hatékonyságának növelése érdekében.
A szervezetek pályázhatnak – többek között – a munka-magánélet közti egyensúly, közösségépítés, csapatépítés, képzés, kompetenciafejlesztés, egészségmegőrzés, tehetséggondozás, munkahelyi környezet, társadalmi szerepvállalás terén. Továbbá minden olyan tevékenységgel, amelyek egyértelműen felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg – sorolta az NGM.
Az év felelős foglalkoztatója díj idén öt kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2024-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot.
A közlemény kiemelte: idén első alkalommal hirdetik mega Tudatos egészség – különdíjat azoknak a cégeknek, amelyek aktívan tesznek a munkavállalóik fizikai és mentális egészségmegőrzése, fejlesztése érdekében. Szintén első alkalommal pályázható a Zöld jövő – különdíj azon, zöld megoldásokat alkalmazó munkáltatók részére, ahol napi szinten jelen van a környezetért történő tudatos felelősségvállalás, aktívan alkalmazzák és hirdetik ennek fontosságát.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben is az év felelős foglalkoztatója díj pályázaton a főváros felelős foglalkoztatója különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.
Az év felelős foglalkoztatója díj pályázat beadási határideje 2024. július19. A részletes információk az OFA Nonprofit Kft. honlapján találhatók – tájékoztatott az NGM.
További cikkeink itt érhetők el