A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szívesen kipróbálná, ezen belül egyharmaduk fizetne is egy hasznos mesterséges intelligencia megoldásért – derült ki a Magyar Telekom legújabb, mikro- és kisvállalkozásokat célzó kutatásából.
Az összefoglaló szerint a válaszadóknak csak két százaléka nem hallott még a mesterséges intelligenciáról, 56 százalékuk saját megítélése szerint nagyjából tudja, mit jelent a fogalom, 35 százalékuk pedig azt gondolja, hogy pontosan tisztában van vele.
Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy sok kisvállalkozó mesterséges intelligenciának gondol minden olyan digitális megoldást, amely valamilyen módon emberi beavatkozás nélkül, automatikusan működik, míg más esetben nem feltétlenül ismeri fel, hogy egy adott megoldás mesterséges intelligenciát használ.
A felsőfokú végzettségű, illetve az 50 év alatti cégvezetők körében magasabb az egyes mesterséges intelligencia megoldások ismertsége.
A konkrét alkalmazások ismertségében 23 százalékkal a ChatGPT vezeti a mezőnyt. Viszonylag sokan, 21 százaléknyian vannak ugyanakkor azok, akik semmilyen konkrét alkalmazást nem tudtak megnevezni a területen.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatban megjelennek félelmek is. A válaszadók 69 százaléka attól tart, hogy a mesterséges intelligencia miatt a kisvállalkozók elveszíthetik munkájukat. A legnagyobb veszélynek ugyanakkor a technológiától való túlzott függést (76 százalék), valamint az emberi felügyelet hiányát (74 százalék) nevezték meg.
A kisvállalkozók elsősorban a közvetlen költségmegtakarítással vagy bevételnöveléssel járó megoldások területén alkalmaznának mesterséges intelligenciát, míg a közvetlen ügyfélkapcsolatokban kevésbé. A válaszadók túlnyomó többsége szerint az ismétlődő, unalmas feladatok jól automatizálhatók a segítségével.
Összességében a megkérdezettek 53 százaléka látja úgy, hogy a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások használata inkább pozitív hatással lenne a vállalkozására.